Szép Otthon Program – Öngondoskodó háztartások

A „Szép Otthon” a Katolikus Karitász felzárkóztató célú új segélyprogramja, amelynek célja, hogy a résztvevők saját otthonukat, életterüket szebbé, ápoltabbá tegyék.

A modellterv idén indul útjára 5 egyházmegyei Karitász-csoport, köztük Pécs részvételével. A Pécsi Egyházmegyei Karitász 20 családot von be a munkába. A program célja a rászoruló családok élet- és lakhatási körülményeinek javítása a család aktív, tevőleges közreműködésével. A program 2017. június 1-én indult és 6 hónapon át tart. A résztvevő családok feladatokat kapnak, amelyekkel lakó- és életkörülményeiken javíthatnak. A családokat a munkához való eszközökkel támogatja a Karitász. Többek között lapátot, seprűt, kukát és festéket is kapnak a résztvevők, és csak az elvégzett feladatokat követően jutnak újabb eszközökhöz, így az egész lakókörnyezetüket szebbé, higiénikusabbá tehetik. A program célja, hogy a résztvevők saját erejükkel, befektetésükkel, munkájukkal törekedjenek otthonuk jobbá tételére. A Karitász-programok között már létezik egy „Öngondoskodó-program”, és működik a „Vetőmag-program” is – ez utóbbiban a családok vetőmagokat kapnak. A vetés, a gondozás végül meghozza az eredményt, így rendszeres, felelősséggel járó munkát adnak a rászorulóknak.

A „Szép Otthon-programot” szintén azzal a céllal indították el, hogy a résztvevő családok tegyenek helyzetük fellendítéséért, a Karitász pedig cserébe eszközöket, módszereket, tanácsokat, segítséget ad, figyelmet és helyes irányt mutat.