2017. március 11-én szombaton egész napos lelki gyakorlat vette kezdetét a reggeli órákban Pécsi Egyházmegye Karitász önkéntesei számára. A nap a Bazilikában tartott szentmisével kezdődött, amely lelki megtisztulást, ráhangolódást biztosított a találkozó résztvevőinek. A Bazilika padjait, tömött sorokban töltötték fel a közel 200 fővel érkező lelkes önkéntesek. A szentmisét követően a Püspöki Magtár Látogatóközpontban folytatódott az eseménysorozat. A nap folyamán számos előadásban, vagy ahogy az egyik előadó, Szabó Oszkár atya fogalmazott, elmélkedésben, együtt gondolkodásban volt részünk. A programsorozatot Lankó József alsószentmártoni plébános nyitotta beszédével.

Az előadások, s témáik, a Karitász lelkület, a Karitász segítés és a Karitász szeretet köré fonódtak. József atya hangsúlyozta, hogy önkéntesként fontos, hogy tiszta szívből segítsük a rászorulókat, s olyan dolgokat adományozzunk, olyan ruhákkal, tárgyakkal segítsünk, amelyeknek mi magunk is örülnénk. „A sajátunk felét adományozzuk oda, és akkor mindenkinek elegendő juthat, hiszen fontos, hogy egyenlő félként kezeljünk minden embertársunkat.” – emelte ki Lankó József. A második előadó Szabó Oszkár atya elmondta, hogy Isten szeret általunk, ilyen lelkülettel próbáljunk jót tenni. Oszkár atya fontos kérdést boncolgatott. – „Milyen is a szeretet a Karitászban? Mert aki szeret, annak hasonlóvá kell válni a szeretett lényhez, ezért is nehéz igazán szeretni. Ahhoz hogy jó segítővé, jó önkéntessé válhassunk, rá kell hangolódnunk a rászorulókra, s tisztelnünk kell szabadságukat. Mi vagyunk másokért és szeretnünk kell őket vagy azért, mert jók, vagy azért hogy azzá válhassanak. Jónak lenni jó, Isten eszközei vagyunk, s a Karitász által is jobb emberré válhatunk.” – mondta. Az előadások alatt a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász munkatársai, önkéntesei, s az iskolákból érkező önkéntes fiatalok, a Dóm Kőtárban sok munkával, előkészülettel, felkészültek 200 ember fogadására, s meleg ebéddel, kávéval és rengeteg finom süteménnyel fogadták a nagy vendégsereget. Az elmélkedést, lelki táplálkozást követően, a szervezet feltöltéséről is maradéktalanul gondoskodtak. A roskadozó asztalok tarhonyás hússal, savanyúsággal, kenyérrel, áfonyás és csokis muffinnal, pogácsával, sajtos rúddal, kalácsokkal, szőlővel és rengeteg finomsággal várták az éhes önkénteseket. A sütemények az önkéntes csoportok felajánlásaiból érkeztek a szeretetvendégséghez. Az ebéd utáni ráhangolódást Dorber Krisztina fuvolajátéka nyitotta meg újra a Magtárban, majd további előadást hallgathattak meg az önkéntesek Nagy Norbert atya előadásában.

Az egyházmegye ifjúsági lelki vezetője azokról a szerepekről beszélt, amiket a karitász munka kapcsán az önkéntesek betöltenek, és amik az emberek közötti kapcsolatokban sokszor ütközőpontként jelennek meg. Az elmélkedés végeztével Besenczi Zsolt a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász igazgatója vette át a szót, s beszédében kifejtette, hogy az elmúlt, 2016-os évben az egyházmegyében több mint 52000 rászoruló személy kapott segítséget, több mint 53000000 Ft értékben, 32 Karitász csoport együttes munkájának köszönhetően. A Plébániai Karitász Csoportok 396 fő állandó önkéntes munkatárssal és 197 fő alkalmi segítővel dolgoznak. A 2017-es évre térve Besenczi Zsolt bemutatta a Caritas Hungarica által finanszírozott, folyamatban lévő és várható programokat, amelyek a következők: Együtt a babákért, Öngondoskodó háztartások-Vetőmag; Béres csepp, Lak-6 program, Tárgyi adományok (férfi cipő), Vár a nyár, Erzsébet tábor, betűvető program, Kandalló program, Szép Otthonok Programok. Az Egyházmegyei karitász saját segítő programjai: Élelmiszer-mentés, Nagyböjti élelmiszergyűjtés a templomokban, PEM Erzsébet napi gyűjtés (krízis program). A plébániai csoportok saját segítő programjai: Forrásteremtő programok (rendezvények, vásárok), Élelmiszermentés-gyűjtés-osztás, Tárgyi adományok (ruha, cipő, bútor, játék), Gyerekprogramok (táborok, felügyelet, tanulás), Idősek-betegek látogatása, Szenvedélybetegek szolgálata, Fogyatékkal élők támogatása. Majd a Karitász munkatársak, önkéntesek fejlődési, tanulási, továbbképzési lehetőségeikről esett szó. 5 jelentkező a Domaszéki önkéntes táborban tanulhat augusztus 6-11 között, egyéb programok alkalmával pedig PEM szintű találkozásokon vehetnek részt, valamint csoportoknál előadásokban, elmélkedésekben részesülhetnek. A nap végéhez közeledve Besenczi Zsolt kötetlenebb beszélgetésre, élmények, ötletek megosztására ösztönözte a csoportokat, és mindenki kifejthette, hogy mi okoz csoportja számára nehézséget, mi tölti el örömmel őket, honnan merítenek lelki erőt, és mit is jelent számukra az önzetlen segítés.